Hope you like it!
Adrii.xx
*Charlotte*
2009. április 7.
Az iskola padjában ülve, idegesen nézegettem az órát. Már csak pár perc és Luke karjaiban tudhatom magam. Tollam végét a számba véve gondolkoztam a mai programunkon. Egy ebéd a McDonald's-ban, majd egy nagy séta a parkban. Tökéletes, hisz álmaim férfijával tölthetem a délutánt!
Lassacskán kicsengettek én pedig úgy repültem ki a padból, mintha bomba lapulna alatta. A suli előtt dideregve vártam Luke-ot. Hol a fenébe lehet már!? Kettőre jön értem, így beszéltük meg!
Nem sokat kellett várnom. Hirtelen fék csikorogva leparkolt a suli előtt egy kék skoda. Boldogan futottam oda az autóhoz. Gyors beszálltam, majd megpusziltam Luke arcát.
-Szia édes.-suttogta az arcomtól pár centire. Megakart csókolni, de még mielőtt megtehette volna, befogtam a száját.
-Tudod jól, hogy itt nem lehet! Majd ha kiszálltunk.-mosolyogtam. Tudja nagyon jól, hogy imádom a csókjait. Tudja, hogy nem bírok ki nélküle két napot. Mégis kérdőre vont....
-Már nem szeretsz Charlotte?-kérdezte szomorúan. Kínosan elnevettem magam.
-Luke, drágám tudod jól, hogy imádlak. De ezt itt és most nem tehetjük meg. Még egy húzásom van és repülök a suliból. Anyám nem élné túl.-mondtam. Elmosolyodott.
-Anyádról jut eszembe. A mai programunknak lőttek...
-Mi? Miért? Anyu mondott neked valamit!-kérdeztem mérgesen. Ő csak mosolyogva figyelte a reakcióimat. Belenéztem a szemébe. Egyszerre tudtam, hogy tervez valamit. Szemei izgatottan csillogtak.
-Luke, mit tervezel?-nevettem. Gyengéden megsimította az arcom.
-Majd meglátod.-mondta, majd elindította az autót és elindultunk. Duzzogva összefontam a karjaimat. Mosolyogva nyugtázta, hogy elég jól felidegesített. Gyilkos pillantásokat vetettem felé, de ez sem hatott rá. Csak bámult előre, és a vezetésre koncentrált.
-De legalább azt mondd meg hova megyünk!-dunnyogtam.
-Hozzátok.
-Tessék?-kerekedtek ki a szemeim. És ha anyám meglátja!? Köztudott, hogy ki nem állhatja. Egyenesen gyűlöli Luke-ot. Szerinte az nem normális, ha egy 15 éves lánynak egy 23 éves pasija van. Szerinte ő egy pedofil. Persze mikor ezt meghallottam, teljesen ledöbbentem Az én anyám? Ilyet mond? Persze meglett a hatása... Két hétig hozzá se szóltam. Semmit. Meg kerültem. Igazából nagyon nehezemre esett ezt csinálni, de a barátomról nem mondhat ilyet! Ezt jó lesz ha belevési az agyába!
-Jól hallottad.-mondta közömbösen. Az út további része szótlanul telt. Pattanásig feszültek az idegeim. Részben azért, mert attól tartottam, hogy valami őrültségbe fogunk belekeveredni, másrészt eszméletlenül idegesítő volt hallgatni ahogy Luke dobol a kormányon.
-Kérlek, ne...-fogtam meg a fejem.
-Nem csókoltál meg...
-Mi? És most ezért dunnyogsz?-kérdeztem meglepetten. Bólintott. Nevetve nyomtam egy puszit az arcára.
-Ez nem ér fel egy csókkal.-mondta unottan, de láttam rajta, hogy türtőzteti magát. Nem akart nevetni.
-Sajnálom.-mosolyogtam. Pár perc múlva már a házunk előtt álltunk.
-Még mindig nem akarod elmondani, mit fogunk csinálni?
-De. Szépen összepakolod a létező összes cuccodat. Irány London!-mondta boldogan.
-Mi van?-szaladt ki a számon. Kár volt.
-Mi az hogy mi van? Nem értetted rendesen?-mérgelődött.
-De...-válaszoltam. London!? Mit csinálunk mi ott?
Engedelmesen kinyitottam a bejárati ajtót, majd elindultam a szobám felé. Előkaptam a bőröndömet és elkezdtem beleszórni minden létező cuccot ami a kezembe került. Fél óra múlva bejött Luke.
-Siethetnél, van egy olyan érzésem, hogy anyád hamarosan hazaér.-suttogta.
-Az lehetetlen. Ötig dolgozik.-ráztam meg a fejem.
-Nem baj. Azért kapkodd magad!-mutatott a bőröndre. Megforgattam a szemeimet, majd összecipzároztam az úti táskát.
-Kész vagyok.-jelentettem be.
-Ideje volt.
-Most miért?
-Mert a repülő hamarosan indul.
-Pontosan mikor?-kérdeztem.
-Azt majd elég, ha én tudom.-mondta, és ezzel elérte azt, hogy lezártuk a témát. Megfogta a bőröndöm és kivitte az autóba. Én gyors előszedtem egy papírt és egy tollat és írni kezdtem.
Drága Anyu!
Mielőtt keresnél, vagy idegeskednél had nyugtassalak meg. Jó kezekben vagyok. Tudom, hogy London gyönyörű lesz, főleg, hogy Luke-val csodálhatom meg a Big Ben-t, a London Eye-t, a Temzét stb. Ne gyere utánam! Hidd el jobb lesz nekünk így. Neked sem kell engem szekíroznod, míg én sem fogom hallgatni a szülői érveléseidet. Ne haragudj, hogy a múltban bunkón viselkedtem veled. Ne haragudj, azért mert szégyent hoztam rád. Tudd, hogy én mindig is szeretni foglak!
Ölel, és csókol a Te lányod:
Charlotte.
Gyors összehajtottam a levelet, majd letettem anyu íróasztalára. Még egyszer utoljára végignéztem az otthonomon, majd Luke-ot követve elindultam az autó felé. Nem ellenkezhettem, hisz megyünk Londonba!
2012. december 29.
21:00
A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin szintem az egekbe szökött. Nagy hibát követek el, de inkább kiszabadulok innen, mint hogy itt poshadjak ebben a dohos szobában. Halk léptekkel leindultam a lépcsőn. Hallottam, ahogy Luke a konyhában telefonál. Tisztán kitudtam venni mindent szavát.
-Fotózás? Vállalom.
Ijedten hátráltam egy lépést, amikor a lábam alatt megreccsent a lépcsőfok. Hallgatóztam, hátha kinéz a konyhából. Mivel nem hallottam semmilyen változást, lopakodva leugrottam a lépcsőről. Elindultam az ajtó felé. Rátettem a kezem a nyirkos kilincsre, és lenyomtam azt. Halk ajtócsikorgás és már kint is voltam a friss levegőn. Szélsebesen elkezdtem futni.
Mit csináljak? Értesítsem a rendőrséget? Úgysem hinnének nekem... Akkor... Talán egy bárba elmehetnék és ott meghúzom magam egy ideig. Nem tudom. Nincs értelme, hisz egy fikarcnyi pénzem sincs. De akkor mégis mit csináljak?
Addig futottam, mígnem egy parknál kötöttem ki. Lassítottam lépteimen és befordultam a csendes, biztonságot nyújtó helyhez. Leültem az egyik padra és vártam. Hogy mire? Magam sem tudom. Talán arra, hogy Luke megtaláljon és jól megverjen. Rühellem ezt az embert... Mióta Londonba költöztünk, bezárt egy dohos szobába és ott élem semmit érő életem, hátralévő napjait. Minden éjjel megerőszakol, kínoz. Én pedig csendben tűröm. Igen. így életem életemet.
Éppen azon gondolkoztam, hogy hova menjek most, amikor valaki hátulról megragadott és lecibált a padról. Tudtam, hogy számomra itt a vég...
2012. december 29.
23:00
-NEM MEG MONDTAM NEKED, HOGY NEM ÁLLSZ SZÓBA SENKIVEL!? DE PERSZE TE KÜLÖNC LÉTEDRE MEGSZEGTED AZ ÍGÉRETED! MIT CSINÁLJAK VELED!? ZÁRJALAK BE!? LÁNCOLJALAK MEG!? MOCSKOS RIBANC VAGY TUDOD? EGY HAZUG CSITRI. SEMMI MÁS!-üvöltött az arcomtól két centire.
-Én nem.. nem akartam kimenni...-nyöszörögtem erőtlenül. Alig kaptam levegőt, de ő csak azért is még jobban elkezdte szorítani a nyakam.
-És még azt mondod nem akartál kimenni!? Hah! Mégis megtetted...-sziszegte. Nem válaszoltam. Helyette egy sós könnycsepp gurult végig az arcomon.
-NE RÍJJÁ'! VÁLLALD A TETTED KÖVETKEZMÉNYEIT! MOSTANTÓL EBBE A MOCSKOS SZOBÁBAN TÖLTÖD SZÁNALMAS NAPJAIDAT! HA ÉN ELVISZLEK VALAHOVA AKKOR ELJÖSSZ, DE AZON KÍVŰL SEMMI KIMENŐ! MEGÉRTETTED!?-folytatta könyörtelenül a kiabálást. Zokogva, levegőért kapkodva bólogattam. Hirtelen elengedett majd öntelten kivonult a szobából. Én a nyakamhoz kaptam a kezem, és órásiakat szippantottam a dohos levegőből. Behunyt szemmel zokogtam. Tudom, hogy hamarosan minden kezdődik előről. Még mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, visszaszólt.
-Egy hülye kurva vagy. Csak tudd... Soha nem foglak elengedni innen. Éjjel találkozunk.-mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. Megvártam, míg léptei teljesen elhalkultak, majd odaléptem az ajtóhoz hogy megnézzem nyitva van-e. Nem volt. Újra rám tört a sírás. Az ajtónak nekitámaszkodva rogytam le a földre. Talán tényleg soha nem szabadulok meg tőle... Örökre kínozni fog... Örökre!